Az úticél és környéke
egy helyen!

Hollóházi Porcelánmúzeum - Hollóháza

  • Hollóházi Porcelánmúzeum, Hollóháza

    Hollóházi Porcelánmúzeum, Hollóháza

  • Hollóházi Porcelánmúzeum, Hollóháza (2.fotó)

    Hollóházi Porcelánmúzeum, Hollóháza (2.fotó)

  • Hollóházi Porcelánmúzeum, Hollóháza (3.fotó)

    Hollóházi Porcelánmúzeum, Hollóháza (3.fotó)

Hollóházi Porcelánmúzeum elérhetősége:

Hollóháza, Károlyi út 11.Útvonal »
+36 47 ... Mutat


Hollóházi Porcelánmúzeum bemutatása

A Porcelán Múzeum épülete önmagában is érdekes látványosság, hiszen Mondok Tamás és Rákosi Ferenc Ybl-díjas építészek tervezték. 1981-ben, a hollóházi kerámiaipari tevékenység kezdetének 150. évfordulóján nyílt meg azzal a céllal, hogy bemutassa a nagyközönségnek mindazt az iparművészeti értéket, ami a hollóházi ipar 225 éve alatt keletkezett.

A kétszintes múzeumban időrendi sorrendben láthatók a tárgyi és írásos emlékek. A kiállítás az emeleten kezdődik, ahol 1777-től az 1948-ban bekövetkezett államosításig tartó időszakot öleli fel a kiállított anyag.

A gyár 1777-ben, mint üveghuta kezdett működni. Az első tárlókban láthatóak a kezdeti idők üvegedényei, majd az 1831-es átállást követően, a kőedénykorszak, kezdetben a paraszti kultúra igényeinek megfelelő egyszerűbb, mindennapi használatra szánt kőedény tárgyai. Az 1800-as évek végén, a közízlés változását követve, a gyár művészeti törekvései is kétirányúvá váltak. Továbbra is gyártották, a hagyományos formákat, de ugyanakkor megjelentek a polgári igényeket is kielégítő dísztárgyak és készletek. Ezeknek nemcsak motívumai újak, hanem formájukat is barokkos lendület jellemzi: az áttört peremszegélyek, amelyeken az enyhe elefántcsontszínű felületet teljesen ellepi a tüzes színekben ragyogó stilizált leveles díszítmény és a dús aranyozás.

A következő tárlókban az 1892-ben létesített kályharészleg termékei láthatóak. A gyár egy különös gonddal készült darabja, a hollóházi plébánia kis kápolnájának oltára, melyet 1914-ben építettek fel a raktárkészletből, amikor a kályhagyártás már megszűnt. A továbbiakban az 1900-as évek elejétől, az első világháborúig készült termékek láthatóak. Ezekben az évtizedekben felhasználták az előző időszakokból örökölt mintakincset, de a korábbi díszes alkotásokról lemondtak és csupán a falusi tányérok ornamentikáját újították fel egy-két sikeres mintával. A szép, de költséges kézi festés helyett tömegesen alkalmazták a matricás mintákat, vagy sablonokat. A századforduló jellegzetes stílusa a szecesszió, a hollóházi gyár termékeinél tisztult formában jelentkezik, és elsősorban a színezésben, az erős narancssárga és zöld használatában érvényesül.
Az első világháború éveiben, az akkori tulajdonos, Fischer Emil megszűnt gyárából hoznak új formákat és díszítéseket, melyek azonban szokatlanul halványak és a gyár addigi művészeti törekvéseitől idegenek. A két világháború utáni nehéz helyzetet követően 1939-ben Szakmáry Károly kassai porcelánkereskedő lett a gyár bérlője, aki az exportpiacok meghódításával ismét felvirágoztatta a gyárat. Az 1948-as államosítást követően 1954-ig villamos szigetelőket állított elő a gyár. 1956 végétől fokozatosan áttért a művészi porcelánok gyártására.

A földszinti tárlók előtt végighaladva, az elmúlt 56 év munkája látható. A porcelánkorszak arculatát, a termékválaszték formáit és díszítését a 60-as évek kezdetétől a gyár alkalmazásában álló tehetséges iparművész kollektíva alakította ki. A hátsó falon lévő tárlókban az ország egyetlen állandó kiállítása látható, ahol Szász Endre festőművész porcelán alkotásai tekinthetők meg. A további tárlókban, a földszint jobb oldalán, a jelenleg is gyártásban lévő formák láthatóak, melyek közül hat termékcsoport nyert BNV Nagydíjat, három pedig emellett elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat is. Különleges látványosságot nyújtanak a Forma 1 trófeák (az első magyarországi Forma 1 versenyek Nagydíjait Hollóházán készítették).

A Múzeumban működik a 2003-ban létrehozott “Látogatói alkotócentrum”, amely lehetőséget biztosít kedves látogatóink számára, hogy ne csak betekintést nyerhessenek a porcelánfestés csodálatos világába, ki is próbálhassák porcelánfestői tehetségüket, és egyéni alkotásokat hozzanak létre. Szakképzett kézifestő segítségével varázsolhatnak mintákat a hófehér porcelánra, a hollóházi kirándulás maradandó emlékeként.

Nyiltvatartás infó

Hétfőn: zárva
Kedd-Szombat: 10:00 - 16:00
Vasárnap: zárva
A gyárlátogatás jelenleg NEM ELÉRHETŐ szolgáltatás!
További 12 látnivaló a(z) Hollóházi Porcelánmúzeum közelében és Hollóháza településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Hollóházi Porcelánmúzeum kapcsolattartója által rögzített információ, utoljára frissítve: 2023.07.20

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem